Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejlesztések a sorsoló-rendszerben

2010.05.17

Fejlesztések a „svájci” rendszer szerinti sorsoló szoftverben.

 

 

A régi 6 helyett már 8 kör tud kezelni a sorsoló-rendszer.


Általában nincs idő 8 kör lejátszásához, de esetenként MEGA versenyeknél jól jöhet, illetve néha a hagyományos versenyeinken is szükség lehet rá, a szoftver most már nem lesz akadálya.

 


Ranglista helyet /Erősorrendet/Előző versenyhelyezést figyelembe vevő sorsolási funkció.


Be- és kikapcsolható funkció, mely segítségével szimulálható az egyenes kieséses rendszerekben lévő sorsolási rend. A sorsolást úgy irányítja, hogy a ranglista helyek alapján, papírformát követve a „döntő” mérkőzés minél későbbre kerüljön, természetesen a svájci rendszer általános szabályainak betartása mellet. (használható diákolimpia „B” kat. versenyeken előző szinten elért helyezések alapján történő sorsoláshoz.)
(Ezen funkció bekapcsolása mellett minden esetben figyelembe vesszük a helyezések meghatározásánál azonos győzelemszámmal rendelkező versenyzők esetén az adott és kapott pontok előjeles különbsége mellett az egyes játékosok ellenfeleinek győzelemszámának összegének az n-szeresét. (n=4; 5)

 

 

Azonos egyesület/baráti kör figyelembe vevő sorsolási funkció.


Be- és kikapcsolható funkció, mely segítségével elérhető, hogy azonos egyesület/baráti kör/család/stb. tagjai az első körökben ne kerüljenek össze.
Ez a funkció versenyeken kérésre bekapcsolásra kerül.
(A Ranglista helyet figyelembe vevő sorsolási funkcióval kombinálható, annak másodlagos szerepével.)

 


Kimaradás figyelő funkció.


Az új funkció bekapcsolásával elérhető, hogy páratlan számú nevező esetén egy játékos csak egyszer legyen kimaradó játékos (amíg a sorsolás magasabb rendű elvei engedik), így a kimaradással kapcsolatos dupla kör, illetve sorsolási anomália az egyes versenyzők között egyenletesebben oszlik meg. A sorsolás, és lebonyolítás igazságosabb lesz.

 

 

 

Sorsolásértékelés, svájci rendszer elvei szerinti legoptimálisabb sorsolás elkészítése.

 

A rendszer nem áll meg az első, felülről történő párkereső sorsolási rendszer által talált, svájci rendszer elveinek megfelelő sorsolásnál, hanem tovább sorsol, a legoptimálisabb párosítások megtalálásáért. Az egy forma értékű párosítások között véletlenszerűen dönt a rendszer.
Általa igazságosabb lesz a sorsolási rendszer.

 

 

Fejlesztések hatása a következő fordulóra „svájci” rendszerű lebonyolítás esetén

 

  • Ranglista hely figyelembevételével történő sorsolás.
  • Kérésre azonos egyesület/baráti kör figyelő sorsolás (Azonos baráti kör tagjai az első körökben nem kerülnek összesorsolásra.)
  • Páratlan versenyző esetén egy játékos csak egyszer maradhat ki.
  • Sorsolásértékeléssel az elvek szerinti legoptimálisabb sorsolás készítése.